Cseppet sem bántam meg, hogy a barátnőm elvonszolt a műkörmöshöz
Mivel nagyon szeretek főzni, kötni, horgolni és zongorázni is, eddig nem éppen arról voltam híres, hogy mindenféle cirádás műkörmöm lett volna. Ezeket a műveleteket ugyanis elég nehézkes lenne műkörömmel elvégezni, ráadásul végig az lenne a fejemben, hogyha már kiadtam érte a pénzt, akkor muszáj vigyáznom is rá. Tutira végig attól rettegnék, hogy sütés-főzés közben véletlen letöröm a szép új körmömet. Egyszer, még valamikor a nyáron, az egyik barátnőm kezén azonban úgy megtetszett az egyszerűbb, nem túl hivalkodó gél lakk, hogy rábeszélt engem is, hogy menjek el vele a körmöséhez.
Végül is úgy voltam vele, hogy egye fene, legalább lesz egy közös csajos programunk, és én is kipróbálok valami újat. A manikűrös lány, Nóri is nagyon cuki volt. Egyből közvetlen volt velem is, és rögtön elkezdte mesélni, hogy az előző hétvégén mennyire szuper lánybúcsús programon volt a Balatonon. Ez nekem is kapóra jött, mert az unokatesómnak is szerettünk volna lánybúcsút szervezni, ezért megkértem, hogy meséljen róla többet is. Ekkor gyorsan átdobta nekem a balatonpro.hu/lanybucsu-balaton/ oldal linkjét, hogy részletesebben megnézhessem én is a kínált programokat.
Amíg Nóri a barátnőm körmén ügyködött, addig végigolvastam, hogy milyen lánybúcsús programlehetőségek vannak felvonultatva a balatonpro.hu/lanybucsu-balaton/ oldalon, és leesett az állam. 3 különböző csomagot is összeállítottak, teljesen a lány társaság igényeire szabva. Tervezhetjük a BalatonPronál egy naposra, vagy akár egész hétvégésre is a lánybúcsút. Mindegyik csomag tartalmazza a Balatoni vitorlázást, igény esetén a tóparti panorámás étteremben elfogyasztható vacsorát, korlátlan italfogyasztást, sőt, még a Siófok méltán híres szórakozóhelyeire is ingyenes belépést és kedvezményes italfogyasztást biztosító karszalagot is. Az ár természetesen a létszámtól és a választott programoktól függene.
A vitorlázás privát hajón történik, és persze saját hajóskapitányunk is lenne. A hajókázás időtartama választható: lehet 2 órás, kérésre több órás, vagy akár egész napos. Én a 3 órát tartanám erre ideálisak, mert így még egyet csobbanni is lenne lehetőség a hajókázás alatt. Aki eléggé bevállalós, az választhatja azt az opciót is, hogy a vitorláson tölti az éjszakát egy privát kikötőben, tehát teljesen nyugodtan, biztonságban érezhetnénk magunkat. Az unokatesómat ismerve, szerintem ő inkább egy kényelmes szállodai szoba mellett döntene, de a hajókázásban még tuti benne lenne.
Ha már a szálloda így szóba jött, a BalatonPro a lánybúcsú másnapján elérhetővé teszi azt is, hogy egy luxusszálloda wellness részlegén pihenjük ki magunkat a buli után. Ahogy ezeket olvastam, már meg voltam győződve arról, hogy ez lesz a mi lánybúcsú programunk! Egy valami azonban nyugtalanított… Mi van, ha pont rossz időt fogunk ki? Lentebb görgetve a balatonpro.hu/lanybucsu-balaton/ oldalon erre is választ kaptam. Esős időben a programot lemondhatjuk, átrakhatjuk egy másik időpontra, vagy élhetünk a beltéri programok lehetőségével. Ez egy Balaton parti szálloda bárjában lenne, ahol a zenét is mi választhatnánk ki, és ugyanúgy korlátlan italfogyasztásra van lehetőségünk. Bár nem örülnék neki, ha erre szorulnánk, de jó tudni, hogy létezik egy ilyen B terv.
Bár a lánybúcsút végül a következő nyárra kellett áttennünk, mert változott az esküvő időpontja, ezt a lehetőséget elmentettem, mint tökéletes opciót. A többi lánynak és az unokatesómnak is tetszett az ötlet. Amint úgy látjuk, hogy a járványhelyzet engedi, foglalunk is időpontot a BalatonPronál.
Nórinak pedig végül nem csak a szép új körmömet, hanem a szuper lánybúcsús programötletet is megköszönhettem. Biztosan visszatérek még hozzá.