Frissen épített műkörömmel nehéz vízcsövet szerelni

SOS vízszerelés Budapesten és Pest megyében? – szükség van rá, mert bár én nagyon nem szeretnék amolyan “új hullámosnak” tűnni, de nehezen képviselném a régi “mindenhez érteni kell” típusú gondolkodást úgy, hogy a feleségem porcelán műkörmöket épít, én pedig mesekönyv illusztrációkat készítek. Ráadásul a feleségemmel ellentétben én még csak nem is otthon dolgozom. És ezért nagyszerű, hogy létezik már SOS vízszerelés Budapesten és Pest megyében, mert mi nem tudunk és nem is szeretnénk mit kezdeni ilyen jellegű problémákkal! És ha már van, aki kezd, jó, hogy ezt ilyen gyorsan el is végzik, mint ahogy ez a szolgáltató ígéri. Kényelmessé lett a világ, de a legtöbb szakma ezt legjobb tudása szerint kiszolgálja. Így már nem csak értenek hozzá, amit csinálniuk kell, de értik azt is, hogyan vegyék fel korunk tempóját az ügyfelek kiszolgálása érdekében!

Mindjárt kitérek rá, hogy a műköröm-építő feleségemnek is mennyire egyszerű volt munka közben ezt intézni (amikor ráadásul volt is nála kuncsaft), de maradjunk még egy percig itt, a szolgáltatás előzetes értékelésénél… Az ilyen cégek (mint például a vizszereles.net) tehát kifejezetten korszerű, és nagyon is 2022-es magoldásokkal operálva igyekeznek közreműködni. Nem vagyok naiv, tudom, hogy ez arról is szól, hogy a vevőkörüket ők is kimaxolják, de miért is ne tennék, és miért is ne tennék jogosan? Mikor a feleségem tehát itthon fogadta az egyik visszatérő vendégét, és éppen az új körmét csinálta, örült, hogy valakiket ennyire gyorsan lehet riasztani, és nem szédelegnek a vonal túlvégén a naptárukat látva, ráadásul mindig van, aki fel is veszi a telefont. Így ő azonnal folytathatta a munkát, miután elzárta a vizet. Vagy nekünk kell telefonálni hozzájuk, vagy kérhetünk visszahívást, ha a segítségük kell! Az a lényeg, hogy rögtön reagálnak. Egy ennyire jó szolgáltatásnak nincs alternatívája, mert mondhatja nekem bármelyik ismerősöm, hogy ismer a szomszéd megyében egy nagyon jó szakit, aki eljön szerelni, majd ha ráér, nekünk SOS segítség kellett, valóban.

Amikor a baj bekövetkezett, a neten is rá tudott gyorsan kattintani feleségem a Hibabejelentés gombra, és így el is indult a folyamat, hiába én akkor nem is voltam otthon. Ott, a weblapon, ahogy már írtam, visszahívást lehetett kérni ilyen módon, ami gyorsan meg is történt. Én nem is sokat észleltem az adott problémából, mert bár el kellett utaznom épp akkor egy másik városba – azért nem napokról volt szó -, de olyan gyorsak voltak a vizszereles.net szakemberei, hogy nekem tényleg sikerült teljesen skippelni a folyamatot mindenestül. (Ahogy szintén írtam már, magam nem is tudtam volna többet kezdeni a dologgal szerintem, mint a feleségem, szóval az egész szolgáltatás kapcsán tényleg a kényelmet is hangsúlyoznám, nem csak a gyorsaságot – ha minden rendelkezésre állna itthon egy csőszereléshez, én akkor sem fognék bele a két tulajdon kezemmel… nem bíznék a saját munkám tartósságában -)

Mint kiderült a felgyülemlett (a kemény víz miatt kialakult) vízkő okozta a problémát. De az SOS vízszerelés Budapesten és Pest megyében tudta már a távolból is azonosítani a problémát. Ezt úgy értem, vannak annyira rutinosak, hogy a körülmények leírása alapján el tudták találni, hogy miféle javítási dologra és folyamatra lesz szükség, milyen szerszámokkal. Ezeket a dolgokat, benyomásokat oda lehet írni már az űrlap aljára is, ami fogad minket a neten, de természetesen visszahíváskor is elmondhatjuk, mi a panasz. És az én okos feleségem volt annyira alapos tényleg a leírásnál, hogy a szaki szinte már a szükséges eszközökkel a kezében kopogtatott és hipp-hopp álltak is neki a teendőik elvégzésének. Pedig amúgy nem is volt kicsi a baj, mint kiderült.

Tényleg gyorsak voltak a sztori nekem elmesélt része szerint, de azért kedélyesek, jófejek is, és mindent elmondtak, elmagyaráztak, részleteztek, sőt az is belefért az időbe, hogy tippeket is adjanak a továbbiakra. Pedig valóban hamar kiérkeztek, de aztán az is elmondható volt, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozva végeztek profi munkát. Ami, már a leírásaik alapján is érthető, hogy miért nem eredményez összecsapott végeredményt… Úgy mozogtak a nejem szerint a szerelendő terület körül, hogy a legkevesebb piszkot csinálják, már amennyire ez persze lehetséges. 30 éves tapasztalattal rendelkezve tényleg, egy viszonylag pontos leírásból tudják előre, hogy mivel lesz dolguk már azelőtt, ahogy kiérkeznek, és mindenféle gonddal, problémával találkoztak már. Így mindent hatékonyan, plusz körülményeskedés nélkül visznek végbe. Szerelés, javítás, karbantartás, új dolgok telepítése, vagy régiek cseréje, még mielőtt azok a használati tárgyak, eszközök, szerkezetek tönkremennek a lakásban… – nem csak a bekövetkezett baj idején érdemes tehát támaszkodni rájuk, hisz megtehetjük ezt mindig. Előre is gondolkodhatunk és kérhetünk szakszerű beavatkozást, hogy például – jelen esetben – biztosan egész télen kihúzzuk. Pont azt a szakaszát éljük az évnek, mikor nem árt átnézni mindent, ami az élhetőséget biztosítja.

Szakszerűen beszerelnek és beüzemelnek mondjuk egy kombi kazánt – megtalálhattuk volna őket könnyen a neten korábban is, de az az igazság, hogy egyik ismerősünknél végeztek kombi kazánt beszerelést, és innen tudtuk, hogy az ő szolgáltatásuk más, több, mint komótosan megvalósított kármentés. Így a feleségem a nevük derengése alapján keresett, mert őket akarta a környékbéli lehetőségek közül mindenképp! Valamiért nekem sok unott vízszerelőről az utóbbi volt a felételezésem (az imént említett komótosság és ráérősség), de ők – ahogy már szintén kitértem többször rá – baj esetén olyanok, mint a katasztrófavédelem – komolyan felkészült ügyfélszolgálat-szerű központból hívnak vissza, vagy fogadják a hívásunkat -, ha viszont nincs baj, akkor kiváló kivitelezők. Lenne egy tippem, hogy sokan menjenek fel most az oldalukra, a vizszereles.net-re és olvasgassák végig (aszerint, hogy ők a saját házukban, lakásukban miben lehetnének érintettek) az adott leírásokat egy-egy területről. Én sok dologra jöttem rá így utólag… Megérthetjük, hogy milyen környezetbe milyen eszközt, miféle termékeket érdemes beszerelni, telepíttetni, amik biztosítják a vízellátást, fűtést, egyebeket. Megtudhatjuk, hova, mekkora lakóterületre mi az ideális, és mitől várhatunk tartósságot. (Utóbbi a körülményeken is múlhat)

Én is megkerestem, a saját kazánunkról mit írnak, megtudtam, hogy mitől romolhat el az a technológia, és mit ajánlanak, mit lenne érdemes helyette telepíteni, beszereltetni ide hozzánk, a jövőben. Ha pedig valamilyen bekövetkezett kár elkerülése miatt, még időben riasztanánk őket valamilyen problémához, de nem olyanhoz, ami már rögtön SOS kategória, akkor pedig segítenek az alapos tájékoztatóik útján következtetni a jelekből. Miért hihetjük azt joggal, hogy valamilyen csőrepedés történt, és nemsokára nagyobb baj lehet, stb?… Ha bármi utal rá, hogy valami el fog romlani, az ő leírásaikból is kitalálhatjuk, hogy van-e okunk aggódni, vagy – bár hiába még nem pörög a vízóra – a falban talán már nagyobb a baj, mint hinnénk…

Ott a fenti link, vagy keressetek rájuk így: SOS vízszerelés Budapesten és Pest megyében. Rengeteg településre hívhatjuk a gárdájukat, vagy valamelyik szakijukat az ország szívében, és így nem csak gyorsan végez a szerelő, hanem utána is biztonságban leszünk! A gyorsan kivitelezett alaposság mellett a garancia a másik védjegyük ugyanis!